Jancsó Miklós


		Kekecberci: Na igen, jól szórakozunk. És sehol az üzenet?

		Okostojás: Olyan nagy, komor, ünnepélyes, a Világról, az Egészről, ahogy közelít a Káosz felé – olyan üzenet bizony nincs. Viszont például a szellős tér, ahol bizonyos szereplők félelmetesebbnek mutatják magukat, mint amilyenek, miközben félni mindenkitől kell, vagy senkitől sem – éppenséggel ez volna Jancsónál a „működő demokrácia” víziója. Áttekinthető és egyben kiismerhetetlen. Mindig csak nevetségesen kiszerű, éppen partikularitásában értelmetlen részletet látunk belőle – koldust és milliomost, gyilkost és haldoklót, zenészt és maffiózót. Az hiszem, a Töredéket sohasem az Egész részeként látjuk, hanem ahogy az Egész a Rész mögé van biggyesztve, a Lényeg pedig oda nem illő motívumként fityeg rajta, tréfás emlékeztetőül. Ilyen Lényeg - súlyos motívum - a halál, a feltámadás vagy halottak feltámasztása. Ilyen „lényeg-hordozó” képi elem a budapesti Felszabadulási Emlékmű hatalmas fő-alakja.

		Kekecberci: Akkor itt nincs is lényeg?

		Okostojás: Van. Most mondom. Az Lényeg, hogy a lényeg csak úgy fityeg röhejesen a részleteken.

		Kékharisnya: Mintha odafércelték volna, akárcsak Pepe angyalszárnyát…

		Okostojás: Köszönöm a hasonlatot. Hiszen valóban, Jancsó Miklós mindig, minden korszakában, valamennyi filmnyelv-újító alkotásával az Egészről és a Lényegről tett állításokat. Kortársai bezzeg a kilencvenes években a világ megragadásának posztmodern lehetőségeit tudomásul véve Töredéket és Partikularitást ábrázolnak. Jancsó viszont még mindig ragaszkodik önmagához: a Lényeg és Egész - ahogy groteszk motívumként a töredékekre biggyesztve fityeg – jellegzetes jancsói találmány. És nem mellékesen az idős mester így látja mindazt, amit a világnak, és elsősorban hazájának hoz a kor: mindenekelőtt a pragmatizmus diadalát, mely az ezredfordulón mindenekelőtt egy fiatal, újkonzervatív hatalmi elit értékrendjeként jelenik meg. Ez maga is részletekre figyel, ettől pragmatista, ugyanakkor harsányan hivatkozik az Egészre és a Lényegre, ettől konzervatív…

		Kekecberci: Te most politizálsz?

		Okostojás: Nem annyira. Ez a földhözragadt, szigorú gyakorlatiasság és hirtelen magasságos a hivatkozások inkább nemzedék- mint pártfüggő erények. Legalábbis ma már biztosan. Mindenesetre ehhez kell, éppen ehhez a „hatalmaskodás burleszk”, a régi jancsói manipulációs-szüzsék tágas terekben játszódó karikatúrája. A Nekem lámpást adott az úr Pesten egyébként játékos megoldásai ellenére már-már hagyományos szerkezetű epizód-bohózat: történet-füzér, amihez egy temetőben játszódó keretjáték adja a foglalatot, Jancsó Miklós és barátja, a forgatókönyvíró Hernádi Gyula személyes közreműködésével.

		Kekecberci: Hagyományos? Hát igen. Végül is értettem benne majdnem mindent….

		Kékharisnya: Le se bírod venni a szemed rólunk! Majdhogynem egyszerű „társadalmi keresztmetszet” szüzsé, ahogy a burleszk-páros más osztály és réteg képviseletében adja elő a maga jutalomjátékát.

		Kekecberci: Azért szögezzük le, mégiscsak Budapesten belül pendliznek. Ki se dugják az orrukat. Ráadásul, tényleg először, ez még a címben is benne van…

		Okostojás: Hát igen. Budapest. Egy másmilyen Budapest. Ha a várost világkapcsolatai teszik világvárossá, hát ez a legújabb Jancsó-féle Budapest más dimenziókban vág kaput magán kifelé. Annak idején, még a Szörnyek évadjában kivitt innen a helikopter, és ha az ember jól megnyomta a gázt, autóval is átgurult saját múltjába, ott az Osztálytalálkozó csapata nem egyszerűen kigurult vidékre, hiszen nem is úton járt, hanem elpöfögött az ős-kezdetekig, mondjuk amikor Rákos-mezeje volt a mai pesti síkság, vagy még távolabb, a jégkorszakig és azon túl, amikor a szörnyeket szült a vizek mélye. Na és itt sincs másképp: ha a Lámpásban Budapestről van kijárat, az egy feneketlen kút a Kerepesi temetőben. Az ember ugrik, kifelé-lefelé a városból és már várja is őt a semmi vagy a dimenzióváltás.

		Kékharisnya: Mit mondjak, elég hátborzongató.

		Okostojás: Lehet ez hátborzongatóbb is. Úgy értem, hátborzongatóbb a Lámpás Budapest-képe, mint az előző négy filmmé. Ott a város - emlékezzünk csak a kora-kilencvenes évek világára – attól, hogy lélek- és kisember-mentes, azért él. Sőt, kicsit épül. Hideg számítások, forrongó hangulat. Vannak virtuális alagutak, és összekötik a pályaudvarokat magánzó-lakásokkal, a drótüveges ipari hodályt miniszterelnöki rezidenciával: születő új rend.

		Kékharisnya: Emlékeztek, ahogy az első -és nem virtuális - alagúton kibukkan piros Volkswagenjén a Professzor, Cserhalmi György alakításában? Megnézi magának a Duna-parti szállodasort és a Parlamentet. Még rendben találja…

		Okostojás: Hogy rendben volna, az túlzás. Mindenesetre itt, a Lámpásban a város már nem pezseg, és nem szervezkedik. A komolyképű keresők és konspirátorok már nem lakják be a teljes cselekményt, legfeljebb meg lehet őket látogatni a maguk kis szemétdombjain, kit a kéjlakban, kit a főhivatalban, esetleg meghívni őket, fogadni és visszaküldeni. Tulajdonviszonyok, erőviszonyok rendezve, nincs többé egy egész filmcselekményt kitöltő terv vagy rejtély.

		Kékharisnya: Na igen. A múlt idéző sírok, maga a sírkert - egyáltalán minden emlékmű, történelmi objekt - pedig már nem csupán cinikusan néznek oldalvást, vagy éppen a hegyről lefelé, mint amikor még elszánt emberek, mondjuk abban a bizonyos piros Volkswagenben, küldetéses fejjel elautóztak alattuk. Az emlékművek most csak hatalmasak és röhejesek. Talán bizony röhögnek is.

		Kekecberci: Vagy ha maguktól nem röhögnek, hát kipingálják őket röhejesre…

		Okostojás: Még pontosabban a mi kis párosunk röhög és röhögtet helyettük odafentről. Mert akinek a fent említett Jancsó-pesti objektumok – úgyis, mint panoptikum-tárlók – között átjárása van…

		Kekecberci: Talán inkább „átrepülése”!

		Okostojás: Na jó, akinek átrepülési privilégiuma van, az csakis a fecsegő clown-különítmény. Kapa, Pepe és csatlósaik.

		Kékharisnya: Mintha bizony eltévedt ejtőernyősök volnának még a Szörnyek évadja augusztus huszadikai ünnepségéről! Ők egyedül, a Jancsó-féle Budapest bármely objektumára potyoghatnak, még ha amúgy igazad is van, hogy a város széttöredezett, halandók számára nincs benne közlekedés. Ők, csakis ők, feltalálják magukat Híd tetején, Rozsda-zónában, Országos Házban, Villa-kertben, oszlopfőn és a temetőben.

		Okostojás: Vagyis itt is megvan a város, csak darabokban. Komplett pesti történethez hiányzik a tánc és áramlás. Tíz éve még a régi hosszú snittek mutathatták, ahogy bírvágy és politika a dolgokat mozgásban tartja. Ma, a Lámpásban megérkeztek az égből potyogó hősök. Ők szálldosnak, ugranak, ide is, oda is becsapódnak.

		Kékharisnya: Mint a galambok küldeményei, a bronz-patinától az ipari rozsdáig. Magasan a történelem fölött.

		Kekecberci: Magasról, a történelmet… Nem erre gondolsz?

Jancsó Miklós filmjei